Hotel Csillagfürt, mennyi minden rejlik ebben a két szóban. Nyár, vágyakozás, utazás, wellness, izgalmas kalandok ígérete, s mindez fűszerezve Alex Puchnerrel, az ellenállhatatlan férfival. A Szülőföld Kiadó gondozásában megjelent legújabb könyvemben fontos kérdéssel foglalkozom, vajon beleszólhatunk-e saját sorsunk irányításába, ki vagy mi határozza meg a jövőnket, a külső körülményeink, vagy az, amit gondolunk magunkról? Különböző emberi sorsok elevenednek meg előttünk, hőseim a maguk módján keresik a boldogságot, több-kevesebb sikerrel. Akik már olvasták, azt mondják, nem lehet letenni, valami vonzza őket, ellenállhatatlanul. Bármelyikünk kerülhet történeteim szereplőihez hasonló helyzetbe, ettől hátborzongató egy kicsit, és mégis megnyugtató, hiszen a fő üzenet az: a meggyőződéseid jelentős mértékben befolyásolják az életedet.

Röviden a regényről:

Nyár, napsütés, Hévíz, minden adott a felhőtlen kikapcsolódáshoz, a dolgok valahogy mégis összekuszálódnak. Ki-ki másért érkezik a gyógyvizéről híres városba, van, aki zilált házasságát szeretné rendbe tenni, mások gyógyulásra vágynak, az alkotói válságban szenvedő író az ihletet keresi, olyanok is akadnak, akik elveszett szerelmüket akarják visszakapni, vagy egyszerűen csak elfáradtak a hétköznapokban: a Hotel Csillagfürt tárt karokkal várja őket. Különös alak bukkan fel a színen, ismertetőjele a fura kendő a vállán, azonnal az érdeklődés középpontjába kerül. Mi vonzerejének a titka, miért bolondul utána fiatal és öreg, és miért hagyja ott érte Szilvi a diákkori szerelmét? A látszólag különálló novellákból fokozatosan bontakozik ki az izgalmas cselekmény, a szálakat nem csupán a hotel köti össze, hanem Ő, a nagy Alex Puchner.

Részlet a Hotel Csillagfürtből:

Puchner gyengéden átöleli Szilvit. Már nem zord maffiafőnök, hanem egy szeretettől sugárzó tekintetű férfi, aki aggódik a kedveséért. Annyi érzés árad belőle, hogy hirtelen megértem, én itt nem rúghatok labdába.

– Egy percig se aggódj, meggyógyítalak! Ennél csúnyább sebekkel is elbántam már. Bízol bennem?

Ujjaival végigsimítja Szilvi arcát. Nem csupán gyógyító simogatás ez, átszövi az erotika, még nézni is rossz.

– Szilvi! – szólalok meg erőtlenül.

Úgy néznek rám, mint akik álomból ébrednek.

– Hát te még mindig itt vagy? Jobb lesz, ha most elmész, öcskös!

Ez úgy hangzik, mint egy parancs, a két smasszer lesben áll, vajon mit fogok csinálni. Nem hisztizek, mint a szőke, tudomásul veszem, ezt a csatát elvesztettem.

– Szia, Szilvi! Azért majd írj!

– Persze, írok.

Lehajtott fejjel kullogok a holmimért.