Hamarosan napvilágot lát a Szülőföld Kiadónál Rozán Eszter új könyve, az „Egyél, ha bánt az élet!”. A regény egyik helyszíne Bécs, Pusztafay Kázmér professzor magyar betegekkel foglalkozó klinikai osztálya. Itt keresnek menedéket és gyógyulást a különböző táplálkozási zavarokkal küzdő páciensei, Erna az anorexiájától, Bojtorján Marcel a túlsúlyától, Papp Alajos az édesség iránti fóbiájától szeretne megszabadulni.

A könyv megjelenése alkalmából a szerzővel beszélgettünk.

Miért ezt a címet választottad, hogy „Egyél, ha bánt az élet!”?

Azért választottam ezt a címet, mert az étkezés olyan téma, mely mindannyiunkat érint, hiszen ennünk kell ahhoz, hogy életben maradjunk. A táplálkozás alapvető szükséglet, az önfenntartás elengedhetetlen feltétele. Az lenne az ideális, ha pont annyit ennénk, amennyi táplálékra szükségünk van, és az evés egyfajta örömforrás lenne az életünkben, mégis sokan küzdenek táplálkozási zavarokkal. Vagy attól félnek, hogy elhíznak, ezért nem vesznek elegendő kalóriát magukhoz, jóllehet már csontsoványak, vagy túl sokat esznek, ami elhízáshoz vezet, vagy vannak, akik elkerülnek bizonyos ételeket, mert pánikszerűen rettegnek a látványától. Arra voltam kíváncsi, mik azok a tényezők, melyek odáig vezetnek, hogy valaki önkéntesen megvonja magától a falatot, noha szenved tőle; vagy éppen túlegye magát még akkor is, ha tisztában van vele, hogy a falási rohamok nem tesznek jót az egészségének. A táplálkozási zavarok általában lelki eredetűek, a jó hír az, hogy ki lehet gyógyulni belőlük, bár komplex, különböző orvosi területeket magába foglaló kezelési módszerre van szükség, melynek része a pszichoterápia is.

Az „Egyél, ha bánt az élet!” felszólítás azoknak, akik nem mernek enni, mert az anorexiába menekülnek a problémáik elől, őket a környezetük biztatja azzal, hogy „Egyél!”. Akik viszont azzal küzdenek, hogy nem bírnak maguknak megálljt parancsolni, amikor hatalmába keríti őket az evési roham, saját magukat buzdítják, illetve egyszersmind felmentést is adnak a falási rohamukra, mondván, hogy „Egyél, ha bánt az élet!”, hiszen az életünk tele van nehézségekkel, éppen most hordott le a sárga földig a főnököm, vagy jelentette be a házastársam, hogy nem szeret, és elköltözik az újdonsült (vagy évek óta eltitkolt) szerelméhez; de ez a nagy szelet torta majd megvigasztal.

A köztudatban az él, hogy a táplálkozási zavarok kimondottan a mai korra, és azon belül is a jóléti társadalmakra jellemzőek. Bezzeg régen, az éhínségek idején örültek az emberek, ha egyáltalán ennivalóhoz jutottak, eszükbe sem jutott olyan „úri huncutság”, mint mondjuk az anorexia. Neked mi a véleményed erről?

Az evési problémák, a táplálék valamilyen cél érdekében tett megvonása magunktól, vagy a nagy mennyiségű étel egy ültő helyben való elfogyasztása egyáltalán nem a mai kor terméke. Gondoljunk csak az ókori görög vagy római előkelőségek lakomáira, mondjuk Julius Caesarra, vagy Néró bankettjeire, amikor a résztvevők pukkadásig teleették magukat, és utána megpurgálták a testüket, hogy még többet ehessenek. Ez a mai orvosi nyelven tipikus bulimia. Feljegyzéseket találunk arról is, hogy az ókori Rómában egy 22 éves lány halálra éheztette magát azért, hogy teste sanyargatásával erkölcsileg megtisztuljon. Tudunk olyan középkori szentekről is, akik annyira túlzásba vitték a böjtöt felsőbbrendű célok miatt, hogy az életükbe került. A mai orvostudomány ezt „szent anorexiának” nevezi.

Az is tévhit, hogy evési zavarban csak fiatal lányok, főleg kamaszok szenvedhetnek. Bármelyik nemnél, bármelyik életkorban és bármelyik társadalmi osztálynál előfordulhatnak táplálkozási problémák. Ezért szerepelnek a regényben étkezési zavarral diagnosztizált férfiak is. Az egyik célom az volt ezzel a regénnyel, hogy eloszlassam a tévhiteket, és emberközelibbé hozzam ezeket a betegségeket a különböző történeteken keresztül.

Bemutatnád az „Egyél ha bánt az élet!”című regény szereplőit?

Az egyik főszereplő, Erna anorexiával küzd. Természetesen kezdetben tagadja, hiába csont és bőr, még mindig úgy gondolja, hogy fogynia kellene. A környezete testalkatára vonatkozó bírálatát nehezen fogadja, nemevése és a túlerőltetett testedzései komoly bajba sodorják Bojtorján Marcel éppen az ellenkező problémával birkózik, ő ugyanis túlsúlyos, és nem tud megszabadulni a kilóitól, jóllehet már egészségügyi problémák is megjelentek nála. Sokféle fogyókúrát kipróbál, de nem annyira kitartó, hogy be is fejezze. Kudarcai elől újra az evésbe menekül. Aztán van még egy szereplő, Papp Alajos, aki egy különleges étkezési zavarban szenved. Az a neve a betegségnek, hogy ARFID, ez egy mozaikszó, azt jelenti, hogy elkerülő, korlátozó táplálkozási zavar. Papp Alajos nem hajlandó bizonyos ételeket magához venni, nem azért mert nem szereti őket, az okok jóval mélyebbre nyúlnak vissza. A regényben azt kutatom, milyen személyes problémák, nehézségek, egyéni életutak kellettek ahhoz, hogy ezek az emberek evési zavarokba meneküljenek, mert természetesen mindegyiküknél megvan az alapos indoka.

Mi az a Berger Psyche Gesundheitzentrum?

A Berger Psyche Gesundheitzentrum egy képzeletbeli magánklinika Bécsben. Az ottani magyar részlegen dolgozik Pusztafay Kázmér főorvos, aki magyar betegekkel foglalkozik. Ez egy magyar osztály a bécsi klinikán, a személyzet is magyarokból áll, és a betegek is magyarok. Ide kerülnek az előbb említett szereplők, meg még rajtuk kívül sokan mások. Pusztafay Kázmér egy nagyon sajátos módszerrel próbálja gyógyítani a betegeit, mely szinte az egész világon egyedülálló. Próbálkozásai nem maradnak visszhang nélkül, sikerül alaposan felkavarnia az állóvizet, emiatt bajba is sodródik.

Ebben a regényben is szerepel Kovács Gáspár felügyelő?

Igen, szerepel benne, és nem csupán felügyelőként, hanem magánemberként is mélyebb betekintést nyerhetünk az életébe. Végigkísérhetjük a nászútját Montenegrón, Dublinon keresztül egészen Bécsig, ahol ő is kipróbálja a professzor sajátos módszerét, és egy bűnügybe is belecsöppen. A nászútja persze nem zökkenőmentes, akadnak súrlódások és félreértések Kovács Gáspár és az újdonsült felesége között. Bécsben pedig igazi meglepetés várja a felügyelőt, akinek, ahogy tőle megszokhattuk, sikerül kibogoznia az összekuszálódott szálakat.

Részlet a regényből:

„Erős vagyok, erős vagyok, ismételgette félálomban. Megállom, hogy ne egyek. Erős vagyok, erős vagyok, erő… Megállt a mondat közepén, egyetlen mozdulattal kiugrott (volna, ha tudott volna ugrani) az ágyból, óriási teste elveszítette az egyensúlyát, nekiütődött a falnak, szerencsére nem esett el. Aggódva sandított a feleségére, nem ébredt-e fel, a nő egyenletes szuszogása megnyugtatta. Feltépte a hűtőszekrény ajtaját, kirámolt mindent, amit csak látott, kolbászt, paprikát, sajtot, retket, hagymát, szalonnát, tejet, vörösbort, tökfőzeléket, csirkepaprikást, és egy ültő helyében befalt mindent. Első fogyókúrája így ért véget.”

Rozán Eszter: Egyél, ha bánt az élet!

Szülőföld Kiadó, 2024.

Bemutató:

2024. december 9. 17.00 óra

Berzsenyi Dániel Könyvtár, Szombathely