Megtartottuk utó-költészetnapi műsorunkat a Berzsenyi Dániel Könyvtárban, és bátran kijelenthetem, igazi sikerként könyvelhetjük el, a nézőtér dugig telt, pótszékeket kellett beállítani.

A siker azonban nemcsak az érdeklődők számában mutatkozik meg, legalább olyan fontos, hogy a közönség tetszését is elnyerjük. Mit ér, ha ott ülnek százan, kétszázan vagy akár ezren, ám végül elégedetlenül távoznak. Szerencsére a mi esetünkben nem így történt, az előadás befejezése után sorban jöttek oda hozzánk, hogy lelkesen, az élményektől átitatva gratuláljanak.

Egy minihangjátékkal indítottunk, felelevenítve a SzóKöz Rádióban 1995-ben útjára bocsátott Nándor család című folytatásos hangjáték-sorozatot. Az akkori szereplők és karakterek léptek újra a színpadra, Valiczkó Éva (Miriam), Grünwald Zsolt (Grün Valdemár), Gombos Katalin (Auguszta) és Horváth Zoltán (Kázmér), Kelemen Zoltánnal (Nándor Sándor), a Weöres Sándor Színház színművészével kiegészítve, Klotildot pedig én személyesítettem meg. Jó volt újra látni a régi arcokat, elmerülni a család történetében, természetesen új eseményekkel. 

Az új epizódban megjelenik egy vonzó, ám ismeretlennek tűnő férfi (egy hangjátékban természetesen nem láthatjuk, de a mi műsorunk élőben zajlott), aki azt állítja magáról, hogy ő Nándor Sándor, Klotild 15 évvel ezelőtt lelépett férje. Klotild nem hisz neki, mert ez a férfi annyira más, kételkedik benne, hogy valaki ennyire megváltozhat 15 év alatt. Sándor ragaszkodik hozzá, hogy márpedig ő igenis Nándor Sándor, bizonyítékokat is felhoz, bár vannak apró tévedései. Klotild tanácstalan, megkérdezi Miriamot, a féltestvérét, Kázmért, a család barátját, Auguszta, Nándor Sándor egykori barátnője is tanúskodik, és felhívják Grün Valdemárt, a vejüket is. Ők sem tudják eldönteni, hogy valódi vagy ál-Sándorral van-e dolguk, hiszen egyaránt szólnak érvek mellette és ellene is. A nézők feladata volt, hogy eldöntsék a hangjáték végkimenetelét. A többség arra szavazott, hogy ő a valódi Nándor Sándor. De vajon ezzel jól járt Klotild? Egyáltalán miért bukkant újra elő annyi év után a rég eltűnt férj vagy a B variáció szerint az ál-Sándor? A mozgatórugó jelen esetben is a pénz.

A hangjáték után, hogy méltóak maradjunk a költészet napjához, Tátrainé Irénke, Dobolánné Ács Rozál, Koroknai Józsefné és jómagam verseket olvastunk fel, majd a zenei blokk következett Kergyikné Léránt Erika és Horváth György zenésztársaimmal. Saját szerzeményeket, megzenésített verseket és slágereket adtunk elő. A közönség velünk együtt énekelte a Jöjj, kedvesemet, a Postakocsit, az Ohio-t, méghozzá nem is akárhogyan, szinte eggyé olvadtunk a dalokban. Az Új Bojtorján Zenekar Búcsúzó című dalának szövege: 

"Épp így köszönök el tőled most e dalban,

És hogy mikor látjuk egymást, nem tudom."

ránk is vonatkozik, hiszen a sikeren felbuzdulva folytatása következik, újra látjuk egymást a közönséggel. .

Fotó: Tátrainé Irénke és Nagy Jácint:https://www.savariaforum.hu/rovat/hozzam-tartozol-rozan-eszter-es-baratai-a-konyvtarban