Azt mondják, a féltékenység zöld szemű szörny, ott ólálkodik körülötted, és addig rágja a füledet, amíg meg nem adod magad. Nos, ez az én esetemben is így van, ugyanis ahogy telik az idő, egyre jobban belém fészkeli magát a gondolat, hogy Annának van valakije. Ő azt állítja, hogy Pilates edzésekre jár a keselyű téri Közösségi Házba, én azonban nehezen tudom ezt elhinni. Miért kell neki hetente háromszor odamennie, amikor amúgy is olyan karcsú, mint a nádszál? És miért rúzsozza ki a száját előtte? Miért kell a legszebb ingében és szoknyájában feszítenie, ha ott úgyis átöltözik.
– Jaj, csacsikám, te ezt nem értheted – válaszolja, ha szóvá teszem. – Egy nőnek mindig ügyelnie kell a külsejére, még sportolás közben is.
Ilyenkor kételkedve nézek rá.
– Azt ne mondd, hogy szoknyában tornászol!
– Hát persze, hogy nem – neveti el magát –, itt van a hátizsákban az edzőfelszerelésem.
Annyira édes a hangja, hogy nem tudok haragudni rá. Szó, ami szó, nagyon ízlésesen öltözködik, kiváló érzékkel választja ki a vékony alakját előnyösen kihangsúlyozó ruhákat, színösszeállításával pedig még a legmorcosabb férfiakat is megvadítja. Hát éppen ez az! Ne akarjon megvadítani más férfiakat, amikor itt vagyok neki én! Engem csábítson el, akár naponta százszor is! Égszínkék szemét rám szegezi, lágy hangon búcsúzik.
– Ha este későn érnék haza, ne várj meg, feküdj le nyugodtan!
Hohó, várjunk csak! Mi az, hogy későn ér haza! Az edzésnek fél kilenckor vége, olyankor már nincs nagy forgalom, de még ha dugóba kerülne is, akkor sem tart fél-háromnegyed óránál tovább az út. Ennek ellenére a legutóbb is mi történt? Éjfél körül állított be jókedvűen, alkoholtól kipirult arccal. Nem aludtam még, vártam, milyen kifogással hozakodik elő.
– Mackókám, muszáj volt a barátnőimmel beülnöm a Muskátliba, Julinak szerelmi bánata van, ki vigasztalja meg, ha nem mi?
Nem bírtam megállni, hogy ne vágjak vissza.
– Hát látom, jól sikerült a vigasztalás, egy kis borocska is legurult a torkotokon!
Mire ő harciasan felkiáltott.
– Csak néhány pohárral ittunk.

Most itt állok az erkélyen magamban tépelődve, szívom egyik cigarettát a másik után, holott jól tudom, nem lenne szabad. Velem szemben teljes pompájában az augusztus délutáni fényözön, szinte elvakít ez a ragyogás. Lent a város a szokásos hétköznapi életét éli, buszok, kamionok, személyautók haladnak tömött sorokban, a buszmegállókban izzadt homlokukat törölgető emberek várakoznak, gyerekek szaladgálnak a parkban, igazi kánikulai nap, épp egy parányi szellő lengedez a folyó felől. Én is érzem a forróságot, az arcom már lángban ég, a korlátra könyökölök, majd rögtön el is kapom onnét a karomat, a vas teljesen áttüzesedett.
– Ugye, jól befűtöttek!
Elvira napozik a szomszéd erkélyen parányi bikinijében, csoda, hogy eddig nem vettem észre. A bőre már majdnem fekete, az egész nyarat az erkélyükön töltötte, napbarnított teste éles kontrasztot képez a hófehér fürdőruhájával. Egy darabig gondolkodom, mit válaszoljak.
– Hát igen, jó meleg van.
Alighogy kimondom, megbánom, valami szellemesebbet kellett volna, de nem jut eszembe semmi. Ha jobban belegondolok, kedvem sincs a társalgáshoz, Anna vélt vagy valós hűtlensége minden mást elhomályosít.
Elvira azonban tovább csacsog.
– Ilyenkor a legjobb egy jó hideg sör.
Kelletlenül bólintok.
– Hát igen.
Szomszédasszonyom feláll a nyugágyból, a két erkélyt elválasztó korláthoz jön, szőke haja a vállára omlik, menet közben csak úgy feszül rajta a bikini, az egyik melle ki is buggyan belőle.
– Nekem van a hűtőben söröm. Nem akarsz átjönni?
Éppen szívok egyet a cigarettámból, a javaslat hallatán belém szorul a szusz, köhögő roham fog el, alig tudom abbahagyni. Elvira átnyúl, hátba akar vágni, én elhúzódom, a cigaretta kiesik a kezemből, reflexszerűen utánakapok, hát persze, hogy az égő végét szorítom a tenyerembe.
Titkolni próbálom a fájdalmat, mégis felszisszenek.
– Sssssz!
– Ó te szegény, gyere át, majd én meggyógyítalak.
Anna bársonyos hangja után irritál Elvira reszelős dörmögése.
– És mi van a férjeddel? – kérdezem nem kevés gúnnyal. Lekicsinylő kacaj a válasz.
– Ő most dolgozik, nem fog zavarni minket. És Anna?
Nem tartozom beszámolóval ennek a nőnek, a magánéletemet meg főleg nem akarom elé tárni. Mi ütött hát belém, hogy mégis ilyen kedélyesen felelek?
– Bevásárolni ment, bármelyik percben megjöhet. Á, már látom is! – mutatok a piros lámpa előtt várakozó Fordra. Lelkes szomszédasszonyomnak ez sem szegi kedvét.
– Hát jó, de ha majd úgy alakul, akkor csöngess be bátran! A férjem minden páros héten délutános, a páratlanokon meg délelőtt dolgozik.
Anna meglátja, hogy az erkélyen vagyok, széles mozdulatokkal kiinteget az autóból. Visszaintek. Köszönés nélkül fordulok a lakásba, az se zavar, ha Elvira faragatlannak gondol ezért.
Anna kipakolja, amit vásárolt, és már készül is az edzésre.
– Kicsit megkéstem, annyian voltak a pékségben. Nézd, milyen szép zsömléket kaptam! Máglyarakást akartam csinálni, de ma már nem lesz rá időm, mert nem érek oda a Pilates-re.
A máglyarakást női ételnek tartom, nincs benne hús, most mégis jobban el tudnám viselni, minthogy Anna megint elmenjen.
– És mi lenne, ha ma itthon maradnál? Megennénk a máglyarakást, utána borozgatnánk, beszélgetnénk, vagy elmennénk sétálni.
Anna erőteljesen rázza a fejét.
– Nem lehet, szigorú edzésterv szerint dolgozom, egyetlen alkalmat sem hagyhatok ki.
– Dehogynem. Mi van, ha megbetegszel, vagy elutazol?
Berakja a tejtermékeket a hűtőbe, hátra sem fordulva válaszol.
– Pontosan ezekre az alkalmakra kell tartogatnom a hiányzásaimat.
Nincs mit tenni, ha Anna a fejébe vette, hogy edzeni akar, akkor nem létezik semmilyen hatalom, amelyik meggyőzné az ellenkezőjéről.
Némán bámulom, mialatt a szemét a festi.
És mi lenne, ha követném?
Nem, azt semmiképpen sem szabad!
Ha lebukok, nyilvánvalóvá válik, hogy nem bízom benne, és az a kapcsolatunk végét jelentené.
Nem megyek utána, pedig Szabolcs is ezt javasolta.
Mikor a Kismedvében söröztünk, elkotyogtam neki, hogy mi a gyanúm Annával kapcsolatban.
– Hát, haver, ez kemény dió. Én nem hagynám, hogy egy nő az orromnál fogva vezessen. Azonnal kinyomoznám, hogy mi a helyzet, aztán ha kiderül, hogy megcsalt, akkor le is út, fel is út. Miért nem mész utána, amikor az állítólagos Pilates-re megy? Akkor kiderülne, hogy tornával edzi-e a testét, vagy máshogyan.
Hevesen tiltakoztam, de Szabolcs letorkollt.
– Inkább hagyod, hogy baleknak nézzenek?
Azt hiszem, igaza van. Csakhogy nem olyan egyszerű Annát követni. Ki kell járnom a másik autóval a garázsból, és feltűnés nélkül utána erednem.
Á, erre én képtelen vagyok!

Hamarosan a Keselyű térhez érünk, egyelőre megrekedtünk egy forgalmi dugóban. Anna három autóval előttem ül a Fordjában, remélem, nem szúrta ki, hogy követem. Úgy érzem, hogy megállt az idő, sosem fog elindulni ez a végtelen kocsisor.
Na, talán most egy kicsit araszolunk előre. A Keselyű tér egyre közelebb kerül.
Vajon befordulunk a Közösségi Házba, vagy megyünk tovább egy számomra ismeretlen úti cél felé?